Egyre több jel utal arra, hogy Kína fogja megmenteni a folyamatosan betegeskedő, de legfőképp tehetetlen euróövezetet. No, persze semmi sincs ingyen, ami nem meglepő módon Európának sem tetszik. Leárazott cipők helyett súlyos valutaimport, keletről.

A gazdasági segítség, kár is lenne tagadni, sosem az önzetlenségről szólt. Kína, mint a Földünk második legnagyobb és egyben leggyorsabban fejlődő gazdasága helyet kér magának a válság utáni rendezésből, amihez meg is találta magának az egyik legkönnyebben járható - ám már kissé anakronisztikus - utat. Kína eltökélte, hogy belenyúl az euróövezetbe, így  Spanyolország, Portugália és Görögország  fővárosait szinte megszállták a kínai állami és pártvezetők, akik a világ legnagyobb devizatartaléka mögött magabiztosan jelenthették ki, nem hagyják, hogy államcsődött jelentsenek ezek az országok. Nem is tehetné Kína, hiszen számára sem lenne éppenséggel kifizetődő az egyik legnagyobb piacának számító Európa, azon belül is Dél-Európa komplett összeomlása. Ez azonban még vajmi kevés lenne ahhoz, hogy a kínai állami vezetők gyakorlatilag Európában töltsék a telet.

A gazdasági segítségnyújtás valódi célja a politikai térnyerés egy ősi módja. Kína számára nem érdek az euróövezet válságának elhúzódása, de sokkal inkább érdeke a gyengélkedő övezet lekötelezése és bizalmának elnyerése. Ezt erősíti meg Shi Yinhong, a pekingi Népi Egyetem professzora, aki szerint Kína bármely EU-országot támogat, és támogatni fog, mely finanszírozási problémákkal küzd.

Mondanunk sem kell, az országimázs eme súlyos jüan milliókon vett hatása összehasonlíthatatlanul komolyabb súllyal esik latba az olyan rendezvényekhez képest, mint akár az Olimpia, vagy épp a Világkiállítás. Kína igyekszik lezárni magáról az elszigetelődés és elszigetelődöttség utolsó maradványait. A nyugati politikus ingerküszöbe - Nixon óta tudjuk -  a világ leggyorabban fejlődő országa kapcsán igen csak flexibilisen állítható, ahol a mérleg egyik serpenyőjében a Tienanmen tér, a Tibetben alkalmazott erőszak, elhallgatott és nyugatra csak elvétre jutó etnikai és vallási elnyomás, valamint a saját közvéleménye, a másik oldalon a vonzó gazdasági növekedés és a szinte kielégíthetetlen katonai megrendelések állnak.

Kína több mint egy évtizede a saját bőrén tapasztalhatja Európa gyakorlatilag 1500 éves megosztottságából fakadó állandó döntésképtelenséget, mely így a fegyverembargó kapcsán igen csak megnehezíti a kínai állami és pártvezetők életét.

A fegyverüzlet, az embargó és Kína kapcsolatából nem kell doktoriznia senkinek azért, hogy rájöjjön, a nyugati vezetők 22-es csapdáját valahogy semmi sem tudja egyelőre megoldani. Kína vásárolna, méghozzá hatalmas tételben, a nyugat adna, de közben félő, hogy a saját, a válságkezelés címén már igencsak kiszipolyozott állampolgárai ismét utcára vonulva küldenék el melegebb éghajlatra, vagy legalább is Kínába politikusaikat.

Kína tehát komoly országimázs kampányba fogott, hogy a mosoly- és jüanhadművelet végeztével egy barátságos, és nem mellesleg korszerűen (és állig) felszerelt Kína mosolyogjon vissza ránk a következő világkiállításon. 

Bazsó Bálint

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.